HORGAS ÁDÁM

rendező, koreográfus, színész, táncos, író és zeneszerző

HORGAS ÁDÁM

  1. március 12-én született, magyar rendező, koreográfus, színész, táncos, író és zeneszerző.

Előszeretettel hoz létre összművészeti produkciókat. Az Atlantis Színház alapítója és művészeti vezetője. A Mab című első magyar websorozat alkotója, mely után megszervezte az első Európai Websorozat Fesztivált. 2018-tól 2022-ig a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője és prózai tagozat vezetője.

 

Teljes szöveg

Festőművésznek készült, amikor – még a gimnáziumi évei alatt, 1986-ban, – felvételt nyert az Arvisura Színház stúdiójába, ahol a színészmesterség mellett színpadi mozgást, kontakt táncot, etnikus táncokat, akrobatikát és pantomimet is tanult. Innen – nyolc év után – a Pinceszínházhoz szerződött, majd 1995-ben Molnár Évával megalapította saját társulatát, az Atlantis Színházat. 2000-ben Jordán Tamás a Merlin Színházhoz szerződtette a társulatot, 2003-ban megkapták a főváros legjobb társulata díjat. 2018-2022 a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője és prózai tagozat vezetője.

21 éves korában jelent meg első könyve, melyet íróként jegyzett Szeltagor címmel.

Négy évig tanított színészmesterséget és mozgást a Színművészeti Egyetemen, több alternatív társulatnál, valamint a főváros különböző dráma iskoláiban. Vendégként játszott és koreográfiákat készített többek között a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a Pesti és az Új Színházban. Országszerte rendez színházakban.

Nevéhez fűződnek olyan országos sikerek, melyeket nem csak rendezett, hanem íróként is adaptált, mint például az 1984 Alföldi Róberttel, a Lepkegyűjtő Bereczki Zoltánnal, a Dolgok, amikért érdemes élni Pokorny Liával, az Életrevalók Vadász Gáborral és Hirtling Istvánnal, vagy a Virágot Algernonnak Szervét Tiborral és Borovics Tamással. Íróként kizárólagossági joggal díjazták Orwell örökösei az 1984 adaptációját, valamint Magyarországon egyedül ő kaptam jogot az Életrevalók c. film színpadi feldolgozására.

2006-ban Botos Évával alapították meg a ShakuEcho együttest, melynek több lemeze is megjelent, de zenéjük filmek főcím- és betétdalaként is hallható.

2020-ban Szemenyei Jánossal szerzője, a 169 művész közreműködésével készített, Kis suttogás című karanténdalnak, mely megnyerte a Belvárosi Mozi karanténfilm pályázatát.

2022-ben saját közösségi média alapú filmkészítő céget alapított Digital Producer néven, mely több, mint 100.000 követővel rendelkezik.

Saját színpadi művek:

KIS CSODA musical (Great Little Man) (zene: Szemenyei János) (2020)
APOKALIPSZIS thriller (2021)
ÁTJÁRÓ dramedy (2021)
MENTS MEG, SZERELEM! musical (Vidám Színpad 2023)
ÉN VAGYOK ÉN, TE VAGY TE interaktív monodráma (Szegedi Nemzeti Színház 2022)

Adaptációk:
HAMLET (Pinceszínház 2016)
1984 (Szegedi Nemzeti Színház 2020)
LEPKEGYŰJTŐ (The Collector) Centrál Színház 2015, Veszprémi Petőfi Színház 2024)
ÉLETREVALÓK (Intouchables) (Játékszín 2017)
DOLGOK, AMIKÉRT ÉRDEMES ÉLNI (Every Brilliant Thing) (Centrál Színház 2018)
VESZEDELMES VISZONYOK (Pécsi Nemzeti Színház 2017)
SZEXTETT (Peccadillo) (Vidám Színpad 2022)
VÉRNÁSZ (Bodas de sangre) (Pesti Magyar Színház 2013)
VADORZÓK (Dirty Rotten Scoundrels) (Új Színház 2006)

Legjelentősebb rendezései:

• MAB (magyar thriller websorozat)
• Spoon River-i holtak (Atlantis Színház)
• Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház)
• …és Romeo és Júlia (Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel)
• Romeo és Júlia (Atlantis Színház)
• Two Blind Mice (Madhouse társulat)
• Atlantis (Nemzeti Színház)
• Az isteni Claudius (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
• Picasso kalandjai (társrendezőként Méhes Lászlóval, Pesti Színház)
• Vadorzók (Új Színház)
• Dr. Bubó (Aréna)
• Piros család (Mesebolt Bábszínház)
• 39 lépcsőfok (2013, Pécsi Nemzeti Színház)
• Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)[24]
• A dzsungel könyve (2014, Weöres Sándor Színház)[25]
• Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)[26]
• Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)[27]
• A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)
• Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)
• A padlás (2015, szombathelyi Weöres Sándor Színház)
• A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)
• Hamlet (2016, Pinceszínház)
• Pillanatfelvétel (2016, Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)
• Az ember paródiája chat-intések (2016, Partitúra összművészeti kurzus, Balatonfüred)
• Ahogy tetszik (2016, Weöres Sándor Színház)
• Dolgok, amikért érdemes élni (2017, Centrál Színház)
• Csongor és Tünde (2017, Pécsi Nemzeti Színház)
• Életrevalók (2017, budapesti Játékszín)
• Színházi Bestiák (2019, Szegedi Nemzeti Színház)
• Orwell: 1984 (2020, Szegedi Nemzeti Színház)
• Én vagyok én, te vagy te (2021, Szegedi Nemzeti Színház)

Díjai:
• 1990. I. Pécsi Országos Színházi Találkozó – legjobb zene díja (Romeo és Júlia, Atlantis Színház)
• 1998. Alternatív Színházi Szemle díja (Spoon River-i holtak, Atlantis Színház)
• 1998. Inspiráció országos koreográfiai verseny – közönségdíj (Légypapír, Atlantis Színház)
• 1999. XI. Gödöllői Országos Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál – fődíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)
• Miskolci Millenium Fesztivál – különdíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)
• 2000. Alternatív Színházi Szemle díja – „legszebb mesék” (Grimm mesék, Atlantis Színház)
• 2001. Országos Gyermekszínházi Szemle fődíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)
• 2001. Kulturális Minisztérium különdíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)
• 2003. Főváros legjobb társulata díj (Atlantis Színház)
• 2014. Városmajori Országos Színházi Szemle – közönségzsűri díj (rendező: 39 lépcsőfok, Pécsi Nemzeti Színház)
• 2015. Thália Humorfesztivál – a legjobb nagyszínpadi előadás díj (Pécsi Nemzeti Színház, 39 lépcsőfok)
• 2018. Szegedi Dömötör-díj – legjobb rendező díj (Szegedi Nemzeti Színház, Szentivánéji álom, Virágot Algernonnak)
• 2022. Vidor Fesztivál – legjobb előadás és legjobb rendezés díjak (Játékszín, Életrevalók)